*** English translation on bottom ***

A sztómáimhoz való hozzáállásomat nagyon sokáig egy aktív nemtörődés jellemezte. Tudtam, hogy egy ilyen műtét ezzel jár, és azt is tudtam, hogy ez mit jelent, de nem volt se kérdés se szempont a sztóma amikor lehetőséget kaptam a műtétre. Tudom, sokan ilyenkor feldúlnák az internetet és elolvasnának róla minden irományt, de én nem voltam hajlandó foglalkozni vele ugyanis-amint ezt az egyik kedves kommentelő bölcsen megjegyezte: sztómát csak élő embernek szoktak adni. Így inkább az energiámat arra irányítottam, hogy meglegyen a műtét, felépüljek belőle a többit meg majd később megoldjuk.

Amíg az intenzív osztályon voltam sem foglalkoztatott a dolog. Annyi minden más volt ami fölött nem volt irányításom, hogy ez a két extra seb, zsák és katéter már igazán nem osztott-szorzott. Csak akkor kerített hatalmába a rémület amikor kikerültem az osztályra. „Te jó ég!” gondoltam. „Ez borzasztó! Hogy lehet így élni?”Hatalmas zsákok lifegnek a hasamon, mint egy pár groteszk elefántfül, az űrítésük maszatos és ügyetlen, a cseréjük fájdalmas és még mindig csak a nővérekkel merem végezni. Féltem tőlük és féltettem őket.

Ígértek nekem egy „Sztómás Nővért” aki kimondottan ehhez ért. Két napig vártam mint a messiást (az egész kórházkomplexumra egyedül Ő van szegény) és amikor végre eljött, MINDEN megváltozott. A Sztómás Nővér ugyanis SEMMI újat nem tudott mondani nekem, és ettől határozottan megjött az önbizalmam. Hirtelen ígényeim és elképzeléseim lettek. Az urosztómazsákból kisebbet a kolosztómazsákból eldobhatósat szeretnék és úgy akarok zuhanyozni, hogy leveszem a zsákokat előtte. Kicsit sápadtan nézett rám, hogy persze mindent lehet, de most csak ezeket tudja adni, mert ezeket szokták vinni (gondolom mert ezeket tudja adni). Elmondta még hogy hol van a bolt ahol a kiegészítőket be lehet szerezni, adott pár termékmintát és távozott.

Aznap este én egyedül leszedtem a sztómazsákokat és beálltam a zuhany alá. Ahogy folyt rám a forró víz jól szemügyre vettem a két új lyukacskát a hasamon.

„ Sziasztok” goldoltam. „Isten hozett az életemben. Mostantól együtt fogunk működni, hiszen az ÉN sztómáim vagytok”. És így már rögtön. nem olyan félelmetes.

*************************************************************************************************

Greetings, Stomas!

For a long time I wasn't willing to acknowledge my stomas. I knew that an operation this serious comes with consequences, and I also knew what they would be, but the question of having stomas was not an option nor a deciding factor when I received the chance to have this operation. I know a lot of people would research and read everything there is to know about them on the internet, but I wasn't willing to bother because - as one of my dear commenters wisely noted: only living people receive stomas. So instead I concentrated on getting the operation out of the way, recovering and only after will I deal with the rest.

I didn't bother with this issue on the intensive care unit. There were so many other things out of my control, that another few scars, bags and catheters were the least of my worries. It was only when I got out of intensive care that I started to worry. "My God!" I thought. "This is terrible. How can anyone live like this?" Two large sacks are stuck to my stomach, like a pair of grotesque elephant ears, emptying them is messy and clumsy, switching them is painful and I don't dare do this yet myself without the help of the nurses. I was afraid of them and I worried about them.

I was promised a "Stoma nurse" who is specifically trained for this purpose. I waited for her for two days (there is only one stoma nurse in the whole hospital) and when she finally arrived, everything changed. The stoma nurse couldn't teach me ANYTHING new, and this made me much more confident. It allowed me standards about my stomas. I would like smaller ones for my urinary stoma and disposable ones for the other, and I want to be able to take them off while I shower. She shot a surprised glance at me; sure I can have anything I like, but this is all she can give me at the moment because these are the ones that are in demand (I suspect they were the only ones she had). She told me where the store is where I can purchase stoma accessories, gave me a few product samples and left.

That evening I removed my stomas myself and stood under the shower. I took a good look at the two new small holes on my stomach.

"Greetings" I thought. "Welcome to my life. From now on we need to work together, because you are MY stomas." And suddenly, they didn't seem so scary.