Lehet...

 2014.04.11. 09:03

Már egészen úgy tűnt, hogy az élet megy tovább.  Jöttem, mentem, elfoglaltam magam.  Pilates-ra jártam, gyerek szobát dekoráltam.  Dr. U azt javasolta, hogy felejtsem el az egészet és menjek vissza dolgozni.  Erre készültem.  Kicsit kipofoztam az önéletrajzomat a Profession.hu-n és kiderült, hogy van még helyem a munkaerő piacon!

Aztán pár hete újra elkezdett fájni az egyik sebem.  Borzasztóan, mintha áramütések érnének; ha álltam összecsuklottam, mondat közepén felsikoltottam a fájdalomtól.  Most újra csak fekszem egész nap és 4 darab Tramadolnak könyörgök, hogy valahogy vészeljük át a napot.

A Délpesti kórházban sikerült Dr. U-t elcsípnem.  Azt mondta, hogy ránézésre nem látja az okát a fájdalmaimnak, de csináljunk egy CT-t, mert lehet, hogy tályog alakult ki a sebnél.  Aztán a papíromra a következőt írta:

„A fájdalom lehet a műtét következménye, de tekintettel arra, hogy a műtét szeptikus környezetben történt, elképzelhető, hogy tályog, vagy korai recidíva jele a fájdalom.”

Korai recidíva.  A szemünk egy idő után kiszúrja az ilyesmit.  Egy idő után értjük ezeket a szavakat.  Egy idő után már nem nyugtat meg az, hogy „kicsi rá az esély”, meg hogy „nem valószínű”.  Már nem bízunk abban, hogy „Csak nem…” Már nem hiszünk magasabb hatalomban, ami vigyáz ránk és a puszta akarás erejében.  Vagy rákos leszek, vagy nem.  Vagy belehalok, vagy nem.  Vagy kiújul, vagy nem.

És éjszaka újra jönnek a démonok.  Egyszer már leküzdöttük, vajon másodszorra is sikerülne?  És ha sikerülne is, mi garantálja azt, hogy nem jön elő újra megint?  Hányszor lehet leküzdeni?  Meddig lehet még szerveket kivágni?  Meddig lehet harcolni ellene?  Meddig lehet ebben a félelemben és fájdalomban élni, és mikor van az a pont, amikor belátjuk, hogy ez bizony nem hátrál, nem adja fel, amíg el nem visz minket?

Késő van és elfáradtam.  Nyúlnék a lámpa után, hogy lekapcsoljam, amikor kicsi meztelen lábak csattogását hallom a folyosó kövén, majd egy kócos, álmos fejecske kukucskál be az ajtón.  „Anya?” mondja a szemét dörzsölgetve. „Idebújsz!”

Beemelem az ágyba, még azelőtt visszaalszik, hogy a kis feje elérné a párnát.  Nem, nem jöhet el az a pont, amikor feladom.  Akkor sem ha fáj, akkor sem ha elfáradtam, akkor sem ha szervenként egyesével kell megküzdenem vele.  Valakinek szüksége van arra, hogy legyek.  Részben vagy egészben, fájdalmakkal vagy anélkül, akárhogy, csak legyek.

Címkék: fájdalom félelem vizsgálat tályog Bianka kontrollvizsgálat recidiva CT vizsgálat

A bejegyzés trackback címe:

http://marpedigenebbenemhalokbele.blog.hu/api/trackback/id/tr746015195

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

RépaZsu 2014.04.11. 10:09:39

Hála a pici talpacskáknak!

Rebelde 2014.04.11. 13:41:06

Nem jó ezt hallani.

Talán hülyén hangzik, de ha ez a két lehetőség van, akkor a tályogra szavazok

az a másik izé, az tova el...:))

Urbán Zsófia 2014.04.11. 15:11:30

@Rebelde: Igen, azt hiszem még nem vágyott senki ennyire egy jó kis tályogra mint én most!

ninetta 2014.04.11. 21:03:49

rohadt nagy igazságtalanság az egész... és nem írom, hogy ha nagyon akarod..., meg majd a fentiek...mert ha vannak, jól kicsesznek velünk néha :-(
De igen, küzdened kell, Biankáért és persze magadért! szeretettel ölellek ismeretlenül.

zsobatim 2014.04.12. 21:42:37

Zsófi,
igen ez előfordul 1-2-5 év után is, de kérlek ne add fel.Én 11 éve rettegek, de élek és nevelem a gyerekeimet egyedül, muszáj és hidd el sikerülni fog neked is.

Kukucska 2014.04.13. 06:26:39

Imádkozom Érted és drukkolok Neked ... :-)

Donji 2014.04.14. 21:00:03

Drága Zsófi!
Hihetetlen erős vagy!Le a kalappal előtted!Nagyon nagyon drukkolok!!!!
ha még erről nem olvastál, hátha segít...:
germangyogytudomany.hu/
a sötétségtől nem kell félni, NINCS OTT SEMMI!!!!

bjuszika 2014.04.17. 18:58:25

Van már esetleg eredmény?

remitenda 2014.04.17. 23:10:28

Szia ZSófi
Arra készültem, hogy jövök, nagy vidáman beszámolok, milyen jól vagyok..... de Ez, most letaglózott..... apukám azt mondta : ezt a küzdelmet NEM LEHET feladni, mert nem nyersz vele semmit, a fájdalom a szenvedés akkor sem lesz kevesebb és még veszítesz is ! Hát nem igaza van ? Példaképem ! Hajrá !

OKleo 2014.04.18. 22:37:16

Sziasztok,
Amióta olvastam ezt a bejegyzést, azóta szeretnék reagálni rá, most végre sikerül leülnöm és írnom. Biztatásnak, vagy nem tudom minek szánom a dolgot.
A gondolati háttere a történetnek annyi, hogy a műtét utáni időszakban én maximálisan meg voltam győződve arról, hogy innentől kezdve nekem semmi bajom nem lehet, az összes rákos sejtet kiszedték belőlem és kontrollra persze járni kell, de igazán csak a biztonság kedvéért. Nem tudom megmondani, honnan ez a nagy magabiztosság, de örülök neki, hogy van.
Ennek ellenére idén január első hetében azt mondta a kezelőorvosom, hogy a ct eredménye alapján találtak valamit a májamban és több nyirokcsomóm is megnagyobbodott és "csúnya", ez bizony bármi lehet, itt mintavételre van szükség. Na, jól belém állította a frászt, persze hasba szúratni nem akartam magam, próbáltam más megoldásokat találni - pl. PET CT - de kiderült, hogy ez az egyetlen út, mert az a ráktípus, ami nekem volt nem tartozik a PET CT indikációk körébe, így beutalót sem kaphatok. A lényeg, hogy az állami ellátórendszeren kívül egy magán orvosnál is jártam, összesen 3-szor szúrtak hasba, mert ismételni is kellett, az egész bizonytalanság kb. 3 hónapon át húzódott, mindkét ultrahangos orvos azt mondta, hogy "hát, ő nem akar ijesztgetni, de ez bizony, lehet, hogy betegség" stb. stb... Az volt a feladat, hogy meg kellett tanulni egy nagyon nem megnyugtató helyzetben megnyugodni. Egy darabig ez egyáltalán nem sikerült, de aztán jött egy pont, amikor elegem lett a sok rémisztgetésből és elhatároztam, hogy itt semmi probléma nem lesz! Tudom, hogy neked is volt már lelki nyugalom ellenére épp elég problémád... én mindenesetre azt tapasztaltam, hogy inkább írnak/mondanak drasztikusabb véleményt az állapotunkról, mert maximum nem igazolódik be - és ez a kisebbik probléma, mint fordítva. A lényeg, hogy kb. 3-4 orvos biztosan látta a leleteimet, volt köztük ismerős is, illetve egyik küldött a másikhoz és mindegyik megvizsgált... és mindegyik azt mondta, hogy hát ez elég sanszos, hogy betegség lesz... és nem az lett! Ennyi. Szóval, nincs ott semmi! Minden rendben van és lesz még sok-sok évtizedig! :)
És végül, Nóra, téged is jó látni, hogy bejelentkeztél, ha csak pár sor erejéig is!
Szépeket, jókat nektek!

OKleo 2014.04.18. 22:38:24

és igen, Lehet... Lehet, hogy minden rendben van! :)