Fázom. Ülök a karosszékben, egy köntösbe és egy takaróba burkolózva, kezemben forró tea, de én fázom. Ráz a hideg, ugyanakkor teljesen le vagyok izzadva. Mindig ez van. Hirtelen elönt a víz, aztán meg fázom. Éjszaka is többször ébredek arra, hogy átázott paplanok közt didergek. A hőmérő szerint nem vagyok lázas, szerintem nincs igaza.
„Tökre olyan, mintha klimaxolnál…” mondja a férjem. Akár viccnek is szánhatná, de nagyon óvatos. Mostanában sértődékeny vagyok és lobbanékony. Olyan velem beszélgetni, mint aknamezőn járkálni. Lép, vár, lép… és már zokogok is. Hangosan, hisztérikusan.
Ejtek egy pár szót a műtétről magáról, ugyanis ha jól látom a konkrétumokról még nem írtam. Ezt az eljárást a kismedence „totál exenterációjának” hívják. Ez egy nagyon radikális műtét, amely során gyakorlatilag teljesen kiürítik a kismedencét. Az én esetemben eltávolították az egész hüvely falat, a medence fal részét, a húgyhólyagomat, a húgyvezetéket és a végbél nagy részét. Vékonybélből pótolták a húgyvezetéket, amit a hasfal jobb oldalán vezettek ki, a beleket pedig a hasfal bal oldalán. (Ezek a sztómák.) A méhemet már egy korábbi műtét alkalmával kivették, most viszont a petefészkek és a petevezetékek is eltávolításra kerültek.
Így hát egészen biztosan klimaxolok. Normális esetben a petefészkek működése olyan 40-50 éves korunkban elkezd lassan leállni, abbamarad az ösztrogén és a sárgatest hormon termelése, aminek a mellékhatásai egyebek mellett a hőhullámok és az ingatag hangulat. Ez egy természetes folyamat, az én szervezetem is pusztán arra reagál, a maga természetességével, hogy a petefészkeim már nem működnek (ebből a szempontból teljesen lényegtelen, hogy azért, mert már nincsenek is ott).
Akkor is furcsa. Urbán Zsófia vagyok, 33 éves és klimaxolok.