*English version on bottom!*

Az a jó hír, hogy élek. A rossz hír pedig, hogy a bikini szezonnal örökre vége. (Két sztóma is van a hasamon) Viszont, soha nem kell majd sorban állnom a WC-nél a buliban, bár feszes toppokat sem nagyon fogok tudni hordani. Ugyanakkor, talán így 33 évesen nem is akkora tragédia hogy megszabadulok a köldökvillantós tapadós felsőktől. Na, mindegy. Lényeg az, hogy élek és úgy tűnik a műtét sikerült.

Itt vagyok az intenzív osztályon, balra egy sárga függöny, jobbra egy ablakos fal, ami egy elkerített helyiségre néz. Az így kapott keretben látom a világot. Mintha egy kis TV-ben nézném a Grace Klinikát.  Mindenkinek megvannak a maga kis dolgai, mini traumák, pletykák.  A vonzódások szálait még nem sikerült kigubóznom, de ha elég hosszan figyelem azok is tuti előkerülnek.  Csak az a különbség, hogy itt, ha valaki „tahikardiás” akkor nem „fibrillál” rögtön és nem kell azonnal kiütni, hanem szimplán csak gyorsabban ver a szíve a kelleténél.  Ahogy nekem is. (Mekkorákat nevethetnek az egészségügyi dolgozók ezeken a sorozatokon!)

Amúgy rettentően aranyosak. Kék ruhában orvosok jönnek, mennek. Fehér köpönyegben a főorvos, de a legtöbbet a zöld ruhás nővérek tesznek értünk. Ők a kis angyalaink. Extubálnak, teát hoznak, infúziót kötnek és párnát igazítanak. 

Már megkaptam a vért. Valamennyit a műtét alatt a többit meg tegnap este. Mosolyogva gondoltam bele, vajon kié lehet...

******************************************************************************************************************

The good news is, that I am alive. The bad news, that bikini season is forever over. (I have been fitted with a permanent stoma)  But, looking on the bright side, I will never need to stand in line for the loo at parties...Though I won't be able to wear tight or stomach flashing tops any more, I think this won't be such a loss at the age of 33...Oh well. Bottom line is I am alive and it seems the operation was successful. As I found out I also have Tachycardia, which basically means my heart beats faster than it should. 

I am attached to a drip, to my left a yellow curtain, to my right a window overlooking a patient in a separated area. This is how I see the world. Like in a little TV, its just like an episode of Gray's Anatomy. Everyone has their little problems, gossip...I haven't discovered the flames of attraction between the staff yet but I'm pretty sure if I stay long enough they will emerge...

They are really sweet. The doctors come and go in their blue scrubs, The main doctor in white, but the green clad nurses do the most for us. They are our little angels. They extubate, bring tea, take our blood pressure and adjust our pillows...

I have received the blood you all sent. Most of it before the operation and the rest yesterday. I smiled to myself as I wondered to whom it may belong...