Világ életemben fogyókúráztam.  Az a fajta nő akartam lenni, aki törékeny és légies, vékony lábakkal és diszkrét mellekkel.  Természetesen soha nem voltam ilyen.  Erős lábakat kaptam és telt kebleket, mindez mellé elfogultságot az édességgel szemben és hajlamot a kerekedésre.  Nem mintha kövér lettem volna, de nagy munkám volt benne, és még így is folyamatosan úgy éreztem, hogy ha van valami hivatalos határ a „kövér” és a „nem kövér” között akkor nekem mindig csak pár kilóval sikerült a „nem kövér” oldalon maradnom. 

A terhességem alatt is egészségesen ettem, mozogtam amennyit tudtam, a szoptatásnál viszont borult minden.  Folyamatosan farkas éhes voltam és a kilók csak jöttek és jöttek, olyannyira, hogy még egy évvel a szoptatás befejezése után is annyira elkeserítő formában voltam, hogy sokszor ábrándoztam valami jó kis gyomorfertőzéstől, ami segítségével visszaszerezhetném a „normál” súlyomat.  Óvatosan azzal, amit kívánunk nem?

Most 48 kiló vagyok.  Ez durván 25 kilóval kevesebb, mint a szoptatós súlyom, de még a huszonéves versenysúlyomnál is – amit egyszer kemény munka és egy jól időzített szerelmi bánat eredményezett – kb 10 kilóval kevesebb.  Hát igen, törékeny vagyok és légies.  Vézna lábakkal és üres mellekkel.  Valahogy így akarhattam világ életemben kinézni, pedig most amikor zuhanyzás után a tükörbe nézek egyértelmű, hogy ez nem az én ideális súlyom.  Kiállnak a csontjaim, beesett az arcom, úgy nézek ki, mint egy auschwitzi menekült.  Nincsen jó alakom, nem vagyok szép, a szexiről meg ne is beszéljünk.  Nézegetem a régi fotókat, és nem értem mi volt a bajom magammal.  Úgy látom ez is egyike annak a sok leckének, amit ez a betegség tanít nekem.

Mindenesetre most hízókúrán vagyok.  Az összes szabály, ami szerint az elmúlt években táplálkoztam hirtelen érvénytelen lett, és kaptam helyette egy teljesen új készlet.  A kórházban elláttak minden féle tanáccsal azt illetőleg, hogy sztómával mit lehet enni, inni és mit nem, valamint konzultáltam jó öreg Dr. Google-val is.  Pár hét után azonban minden előírás betartásával felhagytam.  Nagyjából akkoriban, amikor anyukám előrukkolt egy isteni fejtett bablevessel – jó tejfölösen, úgy ahogy én szeretem.

Gondolom, mindenki szervezete másként reagál, és talán az is számít, hogy a bélnek melyik szakaszát kellett eltávolítani.  Nekem a végbelemet, így a felszívódás nagy részére van felelős szervem, mindenesetre eddig még nem volt problémám semmivel.  Pedig mindent eszem.  Mindent.  Kukoricát és káposztát is, téliszalámit és pizzát is, tejszínhabot és főtt tojást is. 

Viszont (megkockáztatva, hogy a női olvasóim nagy része most fog megutálni) sajnos még nem sikerült igazán híznom, de dolgozom rajta.  Biztos ez is egyszer csak megindul, aztán 70 kilóig meg sem állunk.  Fogok én még fogyókúrázni!