Tegnap este éppen teát készítettem magamnak, amikor a tea filterek után nyúlva a kezembe került egy doboz Joshi Bharat által fémjelzett Lúgosító tea. Ezt a betegségem alatt szinte végig ittam, mert valaki azt mondta, hogy a lúgos környezet kedvezőtlen a Ráknak. Miért is ne, gondoltam, és beledobtam egy filtert a gőzölgő vízbe. Fájdalmas emlékeket idézett az illata.
Akkoriban mindenkinek volt valami tuti tippje, különböző étrend kiegészítő készítmények, kézrátételes gyógyítók és egyéb hókuszpókuszok, amiktől valaki valahol meggyógyult. Először borzasztóan idegesítettek. Én mérsékelten nyitott vagyok az alternatív kezelésekre, de úgy gondoltam, ha ezek tényleg működnének, akkor talán az onkológusok is ezzel gyógyítanának, vagy legalábbis ajánlanák őket. De nem teszik.
Persze jönnek az összeesküvés elméletek, hogy az orvosoknak mekkora biznisz a rák, de nekem ne mondja senki, hogy ezekben a csodaszerekben nincs pénz, amikor a végén mindig kiderül, hogy a valódi eredmény eléréséhez havi több tízezer forintnyi termékre kell elköteleződnünk. És amikor sehogy sem sikerül ezt az összeget beleerőszakolnunk a költségvetésünkbe, az ügynökünk ártatlanul megkérdezi:
„De hát nem ér meg ennyit az, hogy felnevelheti a gyermekét?” Dehogynem. Arcátlan bunkó. És ha mégis meghalok hova jöhet a családom panaszt tenni? Az igazi nagy biznisz a kétségbeesett emberben van.
Természetesen nálam is eljött az a pillanat, amikor már bármire hajlandó voltam. Én Culevitet szedtem és a már említett lúgosító teát ittam (filteresből sajnos csak Joshi Bharatosat lehet kapni), egyszerűen azért, mert nem mertem megkockáztatni, hogy nem szedek semmi ilyesmit.
Emellett elkezdtem Pránanadizni is, amit idővel nagyon meg szerettem. Tetszett az a gondolat, hogy a rák csak egy tünet és a „gyökerét” én tudom megszüntetni, és szerettem a kezelőbe is járni. Néha még azt is elhittem, hogy a fájdalmaim csökkentek a kezelések után. Ha mást nem, egyféle lelki békét nyújtott nekem az, hogy én is teszek valamit, dolgozom saját erőből a gyógyulásomon.
Végül mégiscsak egy orvos szűntette meg a kóros állapotot. Nem tudom, lehet, hogy a Culevit helyett Varga Gombát kellett volna szednem? Most már sosem tudjuk meg, mindenesetre amióta eltűntették a daganatot megint nem érzem életbevágóan fontosnak, hogy napi 30 tablettát bevegyek és másfél órát kézrátétellel gyógyuljak. Lúgosító teát sem ittam már hónapok óta.
Belekortyoltam a forró italba, és felismertem az ízét. Ez a kétségbeesés íze. Akkoriban annyira elszántan nem voltam hajlandó meghalni, hogy fel sem tűnt mennyire meg vagyok rémülve. Nem azt mondom, hogy ezek a dolgok nem jók semmire, de mostanában inkább egy kicsit racionálisabb megoldásokat keresek a testi-lelki egyensúlyom elérésére.
Tettem még egy kanál mézet a teámba, és lassan elkortyolgattam egészen addig, amíg a kétségbeesés íz teljesen el nem múlt belőle.
